okostelefon címkéhez tartozó bejegyzések

Huawei Mate 10 Pro – megéri megvenni?

Az év egyik (számomra) legjobban várt készüléke volt a Huawei Mate 10 Pro, amit hétfőn este mutattak be Münchenben. Ha valakinek még mindig kétsége lenne afelől, hogy ez a Kína már nem a gagyi tornacipők és tornatrikók hazája, akkor most megbizonyosodthat róla.

A készüléket a Samsung Galxy S8, Note8 és iPhone X ellenfelének szánják. A Mate 10 Pro pedig jött és látott. De győzött?

Kedves mobilosok, ha ezt az 1 apróságot megteszitek, 2017 csak jó év lehet

Nem túl nagy dolog, sőt, kifejezetten apróság, a Szilveszter apropóján viszont mindeki számára hasznos újévi fogadalom lehet belőle. Szóval, hogy a mobilt videózásnál (legalábbis annál, amit fel is akar az ember tölteni a netre) így tartsátok:

Techlicious

És ne így:

Reviewd

Persze csak akkor, ha nem épp egy vízesést, vagy valami hasonlót akar felvenni az ember, akkor nyugodtan lehet. Ellenben csak a kép igen kis részén lehet majd látni a lényeget, fölötte és alatta pedig ott lesz legalább egyharmad-egyharmad felesleges rész.

Telefonból kínait érdemes(?)

Ha a címben szereplő kérdést valaki jó 5-6 évvel ezelőtt teszi fel nekem, akkor minden bizonnyal megmosolygom, mára azonban a kínai mobilgyártókkal tényleg komolyan kell számolni, ha okostelefont vásárol az ember. És nemcsak a Huawei, vagy a Lenovo termékei miatt.

A mobilvásárlásnál nálam elsődlegesen az ár-érték arány a legfontosabb, bár gondolom ezzel nem vagyok egyedül, mivel azonban a munkám miatt is szükségem van egy jó és erős telefonra, ezért tényleg nem mindegy, hogy mennyiért milyet kapok. Az elmúlt időszakban a szokásos Samsungok és iPhone-ok mellett két gyártó készülékeivel sikerült összeszemeznem, és van egy olyan érzésem, hogy ezek közül lesz majd az egyik a befutó.

150129_xiaomi_oneplusone

Balra a OnePlus One, jobbra a Xiaomi Mi4.

A Xiaomi nemrég jött ki a legújabb zászlóshajójával, a Mi Note-tal, ami igencsak jó hardvert kapott (5,7 colos kijelző, Full HD-s felbontás, 3000mAh-s akku, négymagos, 2,5 GHz-es processzor, 3 GB RAM, Dual SIM, stb.). Ennek igen örülök, az érkezésével ugyanis minden bizonnyal lejjebb megy majd a nem sokban eltérő, és egyébként sem egy ökör áráért kapható Xiaomi Mi4 ára. Ha jók a becsléseim, a most (itthon) 136 ezer forintba kerülő készülék pont a nyár közepére lehet majd idehaza 110-120 ezer, ami már igencsak megéri az árát, még úgy is, hogy csupán 3G van benne. Ha azonban nem követelmény a 4G/LTE megléte, akkor simán megéri egy ilyen telefont választani, ráadásul magyar webshopból is rendelhető.

A másik, amin szintén megakadt a szemem, az a OnePlus One telefon. Hardveres tekintetben ez is tud annyit, mint a Mi4, sőt: itt már megvan a 4G is, vagyis simán tud annyit, mint például egy Samsung Galaxy S5. A neten böngészve a hazai webshopokban már 130 ezer körül megkapható, a márka nemzetközi weboldalán viszont a 64GB-os változat is csupán 87 ezer(!) forintba kerül. Érdemes elgondolkodni rajta.

Hogy nekem melyik lesz a befutó, azt egyelőre nem tudom. Azon viszont nem lennék meglepve – főleg az eladási számok láttán -, hogy a következő néhány évben ezek a gyártók is ott lesznek majd az innovátorok között. Nekem még van egy jó fél évem, hogy valamelyik mellett letegyem a voksomat, de persze ha a kedves gyártók csak úgy meglepnének eggyel egy kis tesztelés erejéig, nem ugranék el előlük 🙂

Kép innen.

Marketinges must see: így változik a hirdetési piac

Amerikában járunk, nyugaton, ahonnan minden begyűrűzik, ha akarjuk, ha nem. Főleg emiatt érdekes az a táblázat, amit egy most elkészült felmérés alapján készített a Statista. Az elemzők két dolgot vizsgáltak meg: a tartalomfogyasztási szokásaink alapján melyik platform hány százalékát uralja a piacnak, illetve a platformok mekkora szeletet hasítanak ki a hirdetési torta egészéből. A számok magukért beszélnek.

Bár a legtöbb időt még mindig a televíziózással töltjük, a második helyre már a mobilos tartalomfogyasztás lépett elő, az utolsó helyre pedig a print csúszott vissza – ennek ellenére a piac egyelőre a hirdetési pénzek negyedét itt költi el. Egyelőre, mert 2000 óta 77 százalékkal (a legnagyobbat) esett a piaci részesedésük, míg a mobilos hirdetésekre az utóbbi években 363 százalékkal költenek többet.

Hogy mi ebből a tanulság? A leginkább az, hogy most már nem elég csak online-ban gondolkodni, nyitni kell a mobil felé, print kiadványt pedig indítani is felesleges. Vö.: Tovább szűkül a román nyomtatott sajtópiac.

Így válassz netet a mobilodra

Ha szolgáltatónál veszünk okostelefont, az egyik leggyakoribb probléma, hogy az ember a helyszínen próbálja eldönteni, milyen díjcsomagra van szüksége. Persze az esetek nagy részében utána nézünk a tarifáknak és felkészülten – jó esetben konkrét elképzeléssel – megyünk az üzletbe, a gond inkább a készülékre szánt mobilnet kiválasztásával van.

Ha nem (csak) a telefonálás/sms-ezés az elsődleges célunk, akkor nem árt felmérni, nagyjából mivel mekkora adatforgalmat generálunk, így rövid távon kivédhető, hogy díjcsomagot kelljen váltanunk. Korábban már született poszt arról, mik a mobilválasztás legfontosabb szempontjai, most íme egy kis útmutató, hogy az egyes csomagokkal nagyjából mit tudunk kezdeni.

0 MB

Ha olyan lehetőséggel találkozunk, aminél nem fix adatmennyiséget fizetünk, hanem egy meghatározott összeget kell egy meghatározott forgalom után fizetni, akkor ezt csak abban az esetben válasszuk, ha egyébként mindenhol wifit használunk, és csak havonta egyszer-kétszer kell megírnunk mobilnetről mondjuk egy twitter posztot. Ellenkező esetben igen magas számlát kaphatunk kézhez.

200 MB alatt

Többféle lehetőséget kínálnak a különböző szolgáltatók, de az mindegyiknél közös, hogy a havi 200 megás adatcsomag alá nemigen érdemes bemenni. Ha igen, akkor maximum twitteres, vagy facebookos állapotfrissítésre használjuk a mobilnetet, cikkeket csak nagyon ritkán, videót pedig soha ne nyissunk meg vele. Otthon és a munkahelyen is legyen wifi, különben nem fogunk tudni mobilról netezni.

200 MB-tól 500 MB-ig

A használható mobilnet alsó határát a 200 megás csomagnál húznám meg. Ezzel már megengedhetjük magunknak, hogy – ha van wifi legalább a munkahelyen, vagy otthon, akkor – több cikket is megnyissunk, egy-két poszt erejéig használjuk az Instagrammot, esetleg videót is nézzünk, bár ez utóbbival továbbra is csak módjával. Majka – Nekem ez fáj című számának csökkentett minőségű verziója 6 megát eszik meg a YouTube appal, így ha még alkalmazásokat is töltünk és frissítjük is azokat, gyorsan elfogyhat a netünk.

Az 500 megánál már kicsit nagyobb a mozgástér: több videó, több Instagram és több alkalmazás fér bele, ráadásul itt már kihasználhatjuk a netes telefonálás adta lehetőségeket is. Akinek szükséges (értsd: a munkájához tartozik), hogy folyamatosan a neten éljen, az az 500 megás csomag alá semmiképp se menjen le.

500 MB-tól 1 GB-ig

Itt már szinte felszabadultan netezhetünk, persze továbbra sem ész nélkül, és a munkahely/lakás közül valamelyikben azért legyen wifi, csak a biztonság kedvéért. Ezzel már nyugodtan böngészhetünk kedvünkre, és akkor sem kell zavarba jönnünk, ha az ismerősünk épp a kedvenc számunkat posztolta ki Facebookra, sőt, akár mi is kitehetjük minden este, hogy aznap épp mit vacsorázunk, bírni fogja a csomag. Elsősorban azoknak ajánlott, akik gyakran utaznak a városban, és fontos, hogy állandóan elérhetőek legyenek a neten.

1 GB felett

Ha heti rendszerességgel teszel meg nagyobb távolságokat, vagy nagyon sokat telefonálsz a neten, akkor az 1 gigás csomagok fölül érdemes választani. Az igen sok Majka videó mellett az alkalmazások közül is nyugodtan böngészhetünk, tölthetünk és frissíthetünk is, a mobil segítségével pedig élhetjük a netes életünket, különösebb korlátozások nélkül. Persze azért esztelenül ezt se használjuk, mert például a Thor: TDW kapásból 1,5 giga, így ha ezt letöltjük, igen szűkösen kell majd gazdálkodnunk a hónap hátralévő részében.

Mindent összevetve egy olyan felhasználónak, akinek otthon és/vagy a munkahelyén is van wifi, elég tud lenni a havi 500 MB körüli internetcsomag, mert ezzel már kényelmesen el tud böngészni az ember. Persze ettől függetlenül választhatunk magasabb adatforgalmú csomagot is, de azt inkább csak akkor, ha nettel dolgozunk. Vagy tinik vagyunk.

Így válassz magadnak okosan mobilt

Mobilvásárláskor könnyen eshet az ember abba a hibába, hogy bár elsőre úgy tűnik, jó vételt csinált egy készülékkel, gyorsan kiderül: nem annyit tud a telefon, mint amennyit kellene, vagy nem úgy, ahogyan azt kellene. Éppen ezért érdemes még a vásárlás előtt alaposan végiggondolnunk, milyen telefonra is van igazán szükségünk. Összeszedtem a négy – szerintem – legfontosabb szempontot, de ha van ötlet, nyugodtan írjátok meg kommentbe.

Elsőként gondoljuk át, hogy mit várunk a készüléktől, mire használjuk majd. Ha csak telefonálni és SMS-ezni fogunk rajta, akkor teljesen felesleges egy csúcsmobilt beszerezni: a szolgáltatóknál még mindig kaphatóak a kifejezetten erre a célra alkalmas eszközök, olyan is, aminek 4 számjegyű ára van. Ugyanez igaz fordítva is: ha valakinek munkaeszköz, és napi szinten több alkalmazást is használ rajta (navigáció, e-mail, fotózás, stb.), akkor érdemes a 60-70 ezres szint felett keresgélni, mert így hosszú távon sok pénzt és idegeskedést spórolhatunk meg.

A szoftveres paraméterek mellett arra is érdemes figyelni, mennyire strapabíró a készülék. Ha szokásunk gyakran leejteni, ráülni, stb., akkor talán érdemesebb egy olcsóbb árfekvésű mobilon tesztelni, meddig bírja a készülék. Bár a csúcskategóriás telefonokat igyekeznek minél strapabíróbbá elkészíteni, egy 120 ezres telefon berepedt kijelzője igen szívfájdító látványt nyújt.

Ha tudjuk, mire kell a mobil, az nagyjából az árat is belövi, de azért nem árt átgondolni, mennyi pénzünk van a készülékre. Ha tényleg szükségünk van a kiszemelt telefonra, és drágább, mint amennyibe kerül, nem árt spórolnunk hozzá – a megalkuvás ugyanis se hosszú távon, se rövid távon nem vezet jóra (lásd az első pontot).

Ha minden klappol, és a készülék ára is a zsebünkben van, vásárlás előtt tájékozódjunk, hogy az adott gyártótól számíthatunk-e valami újra a közeljövőben? Az új készülékek bejelentése után van némi átfutási idő, hogy a magyarországi boltokba is megérkezzen az új mobil, de ha ez rövid időn belül várható, és nincs égető szükségünk a telefonra, érdemes várni. Az új készülék lenyomja a régi árát, így egy-két hét várakozással spórolhatunk majd néhány ezer forintot.

Felzárkózhat a Microsoft az okostelefon-piacon

Régóta lehetett sejteni, hogy a Microsoft és a Nokia előbb-utóbb igen szorosra fűzi majd a viszonyt, kedden pedig jött a hír, hogy tényleg: a Microsoft összesen 7,2 milliárd dollárért megvette a finn mobilgyártó céget, így a Windows Phone-ok gyártása remélhetőleg még gördülékenyebb lesz. Remélik legalábbis a redmondi cég tulajdonosai.

A Nokiának egész biztosan jól jött (konkrétan az életben maradáshoz szükséges utolsó esélyt jelenti), hogy megvették a céget: a részvényárfolyamok az egekbe szöktek, a bejelentés hatására a Nasdaq jelentése szerint egyetlen nap alatt 30 százalékos pluszban zártak a papírok. Ennél kicsit kényelmetlenebb viszont, hogy a Microsoft papírja 5 százalékkal értek kevesebbet a záráskor, mint a bejelentés időpontjában, vagyis a részvényesek egy része úgy gondolta/ja: kínos a fúzió, és inkább lépni kellene.

Pedig az eladási adatok mást mutatnak: a második negyedéves jelentés alapján az iOS és az Android operációs rendszerrel futó mobilok mögé harmadiknak odaért a Windows Phone is. Ráadásul úgy, hogy 2012 második negyedévéhez képest majdnem megduplázta eladásait: 4,9 millió darab helyett 8,7 milliót sikerült eladni a készülékekből, ezzel pedig a piaci részesedést is sikerült növelni, ami nem kis teljesítmény.

A Microsoft – konkrétan a nemrég távozó Steve Ballmer – ugyanis csúnyán benézte az érintőképernyős okostelefonok jövőbeni szerepét, ezzel pedig hatalmas hátrányba került az iOS-hez és az Androidhoz képest. Mondhatni akkor kezdték szinte a nulláról építeni az első Windows Phone-okat, amikor a Google és az Apple már rég leosztotta egymás között a piacot. Így még ma is sokat kell tenniük azért, hogy valamelyest feljebb tornázzák magukat az eladási statisztikákban. De sikerülhet egyáltalán a cég felzárkóztatása?

A kezdeti nehézségek után nem elképzelhetetlen, hogy igen. Persze ehhez nem egy-két év kell (hanem mondjuk pont tíz), ráadásul olyan innovációk sorával, amik a két óriásnak eddig még nem jutottak eszébe. Az viszont biztos, hogy a Microsoft átszervezésével minden esély megvan rá, hogy a közeljövőben egy mobilfronton is ütőképes csapat álljon össze, és ne kövessenek el olyan hibákat, mint amiket az operációs rendszereknél megcsináltak. Mert ha csak minden második szoftver/készülék lesz penge, akár le is húzhatják a rolót.